TOKEE Terrarisztika Klub NET
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
hasznos linkek
 
Vagans -net újsága
 
EGYESÜLETI INFÓK
 
Chat
 
H Í R E K, ÉRDEKESSÉGEK!
H Í R E K, ÉRDEKESSÉGEK! : Akvarista Napok 2009 Bp.

Akvarista Napok 2009 Bp.

Pasaréti Gyula, AME  2009.06.28. 22:09

Az Akvarisrta Napok rendezvénye már sokéves hagyomány Budapesten.

Kiállítás,  Díszhalbörze, és szakmai előadások szokták egymást erősíteni, a rendezvény fényét emelni.

Azt hiszem, van mit tanulnunk ettől a csapattól, akik ezt évről évre megrendezik.

a konkrét meghívót itt adom közre.


Tisztelt AME Tagok, kedves Barátaink!

 

Örömmel értesítünk, hogy az idei évi Akvarista Napok szervezését elkezdtük. Rendhagyó módon az idén a Fővárosi Állat- és Növénykert ad otthont ennek az eseménynek, természetesen az AME szervezésében. Az Akvarista Napok most két napig tart 2009 szeptember 5-6-án (szombat, vasárnap), ahol elsősorban oktatásokkal, előadásokkal és interaktív játékokkal szeretnénk az akvarisztikát népszerűsíteni. A korábbi  kiállítást most az állatkert akváriuma biztosítja számunkra, így több figyelmet tudunk a programokra szentelni. íme egy kis ízelítő a tervezett programokról:

 

-          Nano akvárium berendező verseny. Jelentkezéseket már most várjuk, minden AME tag nevezhet. Nem kell mást tennie csak egy válasz e-mailben elküldeni nevét és elérhetőségét. A jelentkezéseket Július 20-ig várjuk. A jelentkezők megkapják a részletes versenykiírást. A versenyre az AME biztosítja az akváriumokat, a versenyzőknek kell viszont hozniuk a berendezési tárgyakat, növényeket, élőlényeket. Az akváriumokat 6-án délelőtt lehet elkezdeni telepíteni és 1 óra áll rendelkezésre. Utána a látogatók és egy szakmai  zsűri értékeli a műveket. Az akváriumok tervezett mérete: 10l-30l. Jelentkezz TE is a versenyre!

-          Fotókiállítás.  Többek között a Submarine magazin tengeri élővilág fotókiállítását tekinthetjük meg.

-          Tartunk rendhagyó túravezetéseket a állatkert akváriumában.

-          Gyerek sarok. Akvarisztikai témájú gyermek kézműves foglalkozások.

-          Akvárium Magazin Hal kvíz.

-          Egész nap szakmai előadások, bemutatók.

-          Interaktív játékok, vízmérések, mikroszkópok.

-          Csiga bemutató

-          Betta szépségverseny. Aki szeretné benevezni Bettáját a versenyre kérem szintén egy válasz e-mailben jelezze. Mindenki nevezhet, csak szombat reggel el kell hozni a halat, az akváriumot mi biztosítjuk. (programfelelős: Zábrácki László)

-          Extrém formájú akvárium bemutató

-          Egyéb akvarisztikai programok, növényvásár, zsákbahal stb.

-       Szekció-találkozók, beszélgetések

 

Várjuk továbbá olyan akvaristák, érdeklődők jelentkezését, akik szívesen segítenek a programok lebonyolításában és szervezésében! Az állatkert adottságai miatt nagyon sok látogatóra számítunk ezért most sokkal nagyobb szükség van az összefogásra és a segítő kezekre! Kérlek, gyertek segíteni!

 

Természetesen, ha van egy jó ötleted azt is nagyon szívesen várjuk!

 

Üdvözlettel,

 

Akvaristák Magyarországi Egyesülete

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
time
 
Látogatók:
Indulás: 2005-09-09
 
Hasonló oldalak
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!