Bizonyított a szíriai részvétel a Haríri-gyilkosságban
Forrás: www.fn.hu 2005.10.21. 08:58
"Egybehangzó bizonyítékok" vannak a Rafík Haríri volt libanoni kormányfő meggyilkolásában való libanoni és szíriai részvételre – közölte Detlev Mehlis német ügyész, a Haríri-gyilkosságot vizsgáló ENSZ-bizottság vezetője.
A jelentés szerint a gyilkosságnak feltehetően politikai indítéka volt. A bizottság közölte: az eddig feltárt tények szerint a teherautóba rejtett pokolgéppel elkövetett merényletet, amely Harírin kívül 20 másik embert ölt meg Bejrútban február 14-én, "rendkívül szervezett, jelentős forrásokkal és képességekkel rendelkező" csoport követte el. A terrorcselekményt hónapokon át készítették elő.
Ezért nehéz elképzelni, hogy a szíriai és a libanoni titkosszolgálatoknak ne lett volna róla tudomása. Az ügyész megállapította: "sok nyom mutat közvetlenül szíriai biztonsági illetések irányába, akik részesei voltak a gyilkosságnak". A Mehlis-jelentés szerint egyes szíriai vezetők, közöttük Faruk as-Saraa külügyminiszter "megpróbálták tévútra vezetni a nyomozást". Az ügyész szerint hamis információkat tartalmazott a szíriai külügyminiszter által a bizottsághoz intézett levél.
A jelentést helyi idő szerint csütörtök reggel nyújtották át Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak, aki csütörtök este továbbította azt a világszervezet Biztonsági Tanácsának és a libanoni kormánynak.
Damaszkusz tagadta, hogy köze lenne a merénylethez, amely Szíria-ellenes tüntetéseket robbantott ki Libanonban, és megnőtt a Szíriára nehezedő, a csapatai kivonását sürgető nemzetközi nyomás, amelyet végül - eleget téve az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1559-es határozatának - Damaszkusz végre is hajtott.
|