Jön a budapesti olajtőzsde
Forrás: www.fn.hu 2005.10.17. 16:34
A budapesti és a New York-i tőzsdén hamarosan bevezetik egy kénmentesített Urals exportolajfajta jegyzését – mondta moszkvai lapjelentések szerint az orosz pénzügyminiszter.
Alekszej Kudrin a húsz vezető fejlett és fejlődő ország (G20) pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek Peking melletti tanácskozásán bejelentette, hogy az erre vonatkozó megállapodások már létrejöttek, s jelenleg a megvalósítás mechanizmusainak végső előkészítése folyik – adta hírül az Izvesztyija, a Kommerszant, a Gazeta és a Nyezaviszimaja Gazeta hétfőn.
Az orosz Urals hordójának ára jelenleg öt dollárral marad el a nyugat-európai Brent márkáétól, aminek két fő oka van. Az egyik az, hogy az Urals árát jelenleg nem tőzsdei úton, hanem az olajkereskedők telefonos megkérdezése alapján határozzák meg, ami nem igazán átlátható módszer. A másik az, hogy az Urals minősége gyengébb, magas kéntartalma miatt. Ezért az orosz hatóságok a Tatneft és a Bashneft cégek kéndús olajának kirekesztését fontolgatták az exportcsővezetékekből.
Vlagyimir Putyin orosz elnök még nyáron megbízta minisztereit, hogy küszöböljék ki az Urals és a Brent közötti igazságtalan árkülönbözetet. Amikor a budapesti tőzsdén megkezdik a határidős kereskedést az Uralsszal, egyben azt is be fogják jelenteni, hogy annak kéntartalmát csökkentették – feltételezte a Kommerszant, amely szerint magyar részről rámutattak erre a problémára Mihail Fradkov orosz miniszterelnök és Andrej Saronov gazdasági miniszterhelyettes múlt hónapi budapesti tárgyalásain.
|