Az euró bevezetés elhalasztása önmagában a konvergencia folyamat lelassulását, az egyirányú folyamatként értékelés megváltozását jelenti.Ez pedig a magyar pénzügyi eszközök nagyobb volatilitásához vezethet. Ha az új uniós tagok közül Magyarország csatlakozik utoljára, akkor a befektetők szempontjából az árfolyamkockázat hosszabb távon fennmaradása miatt, a régióba irányuló működő- és portfóliótőke-befektetésekről szóló döntésekben hátrányba kerülhet az ország. Ezek a hatások pedig már 1-2 éves távlatban érezhetőek lehetnek, hiszen az euró bevezetés elhalasztása miatt – a védelmet jelentő – ERM II. árfolyamrendszerhez is szükségszerűen csak késve csatlakoznánk.
A pénzügyi piacok sebezhetőségét Magyarországon az is megnöveli, hogy a valutaúniós tagság késleltetése a laza fiskális politika következménye, mely az ország külső egyensúlyi pozícióját is rontja. Így tehát a fizetési mérleg finanszírozhatósága kulcsszerepet tölt be a hatásmechanizmus feltérképezésében. A reál konvergenciába vetett hit, a gazdaság dinamikus ütemű és egészséges szerkezetű fejlődése azonban azt mondatják, hogy bizonyára lesznek negatív piaci meglepetések és sokkok, de ezek csak rövid távon, legfeljebb néhány hónapos távlatban éreztethetik hatásukat. Vagyis összegezve: egy esetleges pénzügyi válság kialakulását biztosan csak az euró-bevezetés időpontjának ismételt megerősítésével kerülheti el az ország.
Az alábbiakban az elemezzük, hogy miért hasznos egy kis, nyitott kelet-európai ország számára az európai Gazdasági és Monetáris Unióhoz, vagyis az euróövezethez csatlakozni.
Miért jó az euró?
Reálgazdasági konvergencia alatt az árszínvonal és a bérszínvonal növekedését, az egy főre jutó jövedelem és életszínvonal felzárkózását, a strukturális gazdasági különbségek és az infláció szintjének kiegyenlítődését értjük az Európai Unió tagországai között. A folyamat egy, az átlaghoz képest elmaradottabb tagország esetében 20–30 évet vesz igénybe, sebessége évente 2–10 százalék lehet. Ez természetesen függ az egész gazdasági térség konjunktúrahelyzetétől is.
Számos tanulmány készült arról, hogy Magyarország kis, nyitott gazdasága révén az európai uniós csatlakozás után célszerű, ha minél előbb az európai Gazdasági és Monetáris Uniónak (EMU) is tagjává válik. Eszerint a várható költségeket (önálló monetáris politikáról lemondás, seigniorage-veszteség stb.) messze meghaladják az ebből származó előnyök (tranzakciós költségek és reálkamatok csökkenése, külkereskedelem bővülése, nagyobb pénzügyi stabilitás stb.), így összességében a közös valutával hosszú távon évente átlagosan 0,6-0,9 százalékos GDP-bővülési többlet érhető el. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tagság rövid távon is maximalizálja az ország gazdasági teljesítményét, de az mindenképpen kijelenthető, hogy a hosszú távú fenntartható fejlődés megvalósulásának olyan gazdaságpolitikai keretet biztosít, mely így kisebb mértékben válhat a politikai csatározás küzdőterévé, mint ahogyan azt mostanában megtapasztalhattuk.
A céldátum kitűzésén túlmenően azonban leszögezhetjük, hogy nem sok gazdaságpolitikai elkötelezettség történt ennek érdekében. Az évente az Európai Bizottsághoz beadandó konvergenciajelentésben – az unión kívüli időkben, tehát 2004 májusa előtt még PAP, azaz Előcsatlakozási Program (Pre Accession Plan) formájában, azóta pedig a Konvergencia Program keretei között – céldátumként 2001 óta mindig a sorban következő 5. év szerepelt (legelőször 2006, idén pedig már 2010). Az effajta puha időpont-megközelítés azonkívül, hogy a hitelességet rombolja, felhívja a külvilág figyelmét a magyar gazdaságpolitikai tudatosság hiányára.
A Stabilitási és Növekedési Paktum
A nominális konvergencia alapjául az 1992. február 7-én elfogadott maastrichti kritériumok szolgálnak (ár- és árfolyam-stabilitás, kamatszintek, stabil kormányzati pénzügyi pozíciók). Jelenleg Magyarország csak az államadósságra vonatkozó kritériumot teljesíti, a többi 4 kritériumot nem, és evvel egyedül áll az újonnan csatlakozott uniós tagországok sorában. A kedvező inflációs folyamatoknak köszönhetően, illetve a kamatszint infláció és egyensúly által való meghatározottságát figyelembe véve egyértelmű, hogy a legnagyobb hiányosságot a 3 százalékos költségvetési hiány nem teljesítése jelenti. Meg kell jegyezni, hogy a költségvetési hiányra vonatkozó 3 százalékos GDP-arányos küszöböt akkor is teljesíteni kell, ha nem akarunk a tagja lenni az eurózónának, hiszen ugyanez a feltétel a Stabilitási és Növekedési Paktumban is megtalálható, amely az EU összes tagországára érvényes. Más kérdés persze, hogy Francia-, Görög-, Német- és Olaszország az elmúlt 2-3 évben sem teljesítette. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az euró bevezetése előtti években Magyarország felmentést kapna, hiszen a csatlakozás előtt – Görögország utólag felderített kreatív költségvetési elszámolását kivéve – a fenti országok is a határértéken belül maradtak.
Éllovasból sereghajtó
A három balti ország, valamint a két földközi-tengeri szigetország (Ciprus, Málta) mellett Szlovénia már az euróövezet előszobáját jelentő ERM II. árfolyamrendszerbe lépett, így ezek az országok az itt kötelezően eltöltendő minimum 2 év után, 2007–2008-ban bevezethetik a közös fizetőeszközt. A visegrádi országok esetében ez később teljesülhet. Jelenleg Szlovákia 2009-es, Csehország és Lengyelország pedig 2010-es hivatalos euróbevezetési céldátummal rendelkezik, de mindhárom országban egyedül a költségvetési hiány terén van szükség nagyobb kiigazításra, a többi mutató már most nagyjából megfelel az elvárt szintnek. Magyarország tehát – az elmúlt években elhalasztott fiskális konvergencia miatt – a térségben lemaradt. A nyugdíjbefizetések EU-engedmény szerinti mértékével korrigált GDP-arányos költségvetési deficit ugyanis 2006-ban várhatóan meg fog egyezni a 2003-ban elért 6,5 százalékkal, ha figyelembe vesszük a választási év miatti további fiskális politikai lazulást, a deficit szokásos alultervezését, illetve a konszolidálandó állami vállalatok (MÁV, BKV) negatív hatását.
A piac kényszerítheti ki a fiskális konszolidációt
A rövidlátó gazdaságpolitikát tehát egyedül egy piaci sokkhatás lenne képes a kívánatos konvergenciapályára visszaállítani. A külföldi pénzügyi befektetők kockázatvállalási hajlandóságának eddig is ki volt téve a magyar gazdaság, mivel a 8 százalék körüli GDP-arányos fizetésimérleg-hiányt nagyobbrészt adóssággeneráló portfólióbefektetésekkel finanszírozza. A kedvező nemzetközi befektetői hangulat megváltozása, a kockázatvállalási hajlandóság csökkenése a feltörekvő piaci eszközök iránt a külföldi – elsősorban a dollár – kamatemelések egyenes következménye, melyet jövőre tetézni fog várhatóan az Európai Központi Bank (EKB) által is beindítandó kamatemelési ciklus.
Hazai oldalról pedig a devizahitel-kereslet csökkenése állhat, melyet a lakosság részéről a növekvő eladósodottság mellett az idén alig növekvő reáljövedelem-szint indokol. A devizahitelek mérséklődő keresletét okozhatja a lakóingatlanok áremelkedésének kifulladása, a lakásépítések esetleges recesszióba fordulása is. Mindezen külső és belső tényezők a forintalapú eszközök növekvő kockázatát jelentik, mely egy gyengébb forintárfolyam és magasabb kötvénypiaci hozamszint mellett kerülhet ismét egyensúlyba. További kockázatot jelent az Ecofin (az EU pénzügyminisztereinek tanácsa) országértékelése, amely októberben, a következő napokban fog megjelenni, és elmarasztaló üzenetet fogalmazhat meg a fiskális politikáról. De feltehetően az Európai Bizottság sem lesz elégedett a túlzottdeficit-eljárás keretében tovább fokozódó egyensúlytalanságot látva, mely szélsőséges esetben az uniós források elapadását is jelentheti. Így pedig a nominális konvergencia nem teljesítése a reálkonvergencia folyamatát is lassítani fogja.
AJÁNLOM AZ OLDALT
