Betiltják a halászatot?
Forrás: www.rtlklub.hu 2005.10.07. 12:53
Miért lehet fontos egy parlamenti képviselő számára, hogy betiltassa a nagyüzemi halászatot Magyarországon? Nemrégiben adott ki erről közleményt a fideszes Szalay Ferenc. Kíváncsiak lettünk hát arra, vajon mi lehet a baj a néhány száz hivatásos halásszal. Arra kértük, hogy jöjjön el a Tiszára, a halászok közé, és velük vitatkozzon a javaslata értelméről.
A tiszai ciánszennyezés. 2000. első hónapjaiban több száz mázsa hal pusztult el, mert egy romániai bányából cián került a Tiszába. A halállomány szinte teljesen elpusztult. Halász és horgász együttesen 20 évre eltemette a Tiszát. A folyó néhány hónap múlva azonban óriási meglepetést okozott. Úgy elszaporodtak a halak, hogy halászok és horgászok nem győztek velük. Jutott belőle bőven mind két tábornak.
A folyó temetése úgy tűnik most vált aktuálissá. A halállomány drasztikusan megcsappant, halász és horgász egymással szembe fordult, a megmaradt halakon civakodnak.
"A horgászok napokat várnak 1-1 kapásra, és az sem nemeshal" – mondta egy halász.
Egy halász és egy horgász a Tisza ugyan azon a szakaszán. Mindketten a folyóból élnek, egyikük megélhetését mégis fenyegeti a politika. A Fidesz a horgászok mellé állt. Az egyik képviselő törvénymódosítást kezdeményez, hogy a nagyüzemi halászatot tiltsák be a természetes vizeken. Sőt, be akarja építeni a párt jövő évi kampányába is.
"Ez marhaság, hogy a halász kifog minden halat. A hal csak akkor megy, ha van rá vízállás. Hiába akarok én halat fogni, ha nem úgy mozog" – mondta Kovács Géza, halász.
Kovács Géza halász, már a dédapja is ezzel foglalkozott. Napjában kétszer ellenőrzi a hálókat 8 kilométeres szakaszon. A Tiszán 10 halászból 9 így halászik, maradékhálót húz maga után a csónakban, így gyűjti a halakat. Az egész folyó fel van osztva közöttük, néhány tiltott hely kivételével.
Összesen 3500-an vannak az országban. Évente 220 ezer forintot fizet, cserébe annyi halat foghat ki, amennyit csak tud, igaz meghatározott számú hálóval.
"Ha csak egy horgász 1 nap alatt egy halat fogjon, Hány százezer horgász van? Annyi százezer darab hal. Ne rajtunk keressék a halat, hanem saját magukon" – mondta Kovács Géza.
A horgászok a halászokon keresik a halakat. A martfűi horgászelnök azt mondja, amióta nem halásznak az egyesület partszakaszán, sokkal több a kapás.
"Most tudunk pontyot fogni, süllőt, harcsát is. Ezt megelőző években, amikor itt halászat volt, ez nem volt jellemző" – mondta Szőlősi Béla, horgász.
A törvény szerint csak 2 botot használhat, naponta 3 db nemeshalat és 5 kiló egyéb halat foghat. Azért, hogy pecázhasson évente 12.800 forintot kell fizetnie.
"A halásznak nem kell kivennie a hálóját. Ha 100%-ig visszafogja - a mi pénzünkből betelepített mennyiséget, az újból értékesítésre kerülhet" - mondta Szőlősi Béla, horgász.
Kíváncsiak voltunk az érvekre és ellenérvekre. A halászok képviselője a Tiszaparton várta a képviselőt. Már a beszélgetés elején kiderült, hogy nem tudja meggyőzni, hogy ne vegye el a munkájukat.
"Élővizeken kell a halászatot megszűntetni. Aztán a halászoknak új feladatot keresni, pl vadőr. Élővizeken rend legyen és ne ez a rablógazdálkodás folyjék" – mondta Szalay Ferenc, Fideszes képviselő.
"Nem így gondolom, 25 ember dolgozik 140 km-en, átlagosan 8 km folyószakasz jut 1-1 emberre. Nem hiszem, hogy egy ember nagy pusztítást tudna okozni" – mondta Csoma Gábor, a Halász Kft ügyvezetője.
A halászok vezetője szerint hibás döntés lenne betiltani a halászatot. Szerinte inkább szigorítani kell a szabályokon, és meghatározni hogy egy halász, mennyi halat foghat. Ebbe beleegyeznének.
"Nem a tiltás, hanem a szabályozás a megoldás" – mondta Csoma Gábor, a Halász Kft ügyvezetője.
3500 halász áll szemben a 330 ezer horgásszal, plusz egy politikussal. A halászok tavaly kb. 1800 tonna halat fogtak ki a természetes vizekből, de hogy a horgászok mennyit, azt õk maguk sem tudták megmondani. Szerintük az éves 4500 tonna fogás nagy része telepített hal.
"Nincs annyi hal a vízben, amivel ide lehetne csábítani turistát külföldről, és rengeteg magyar horgásznak megadni a lehetőséget, hogy jól érezzék magukat" – mondta Szalay Ferenc, Fideszes képviselő.
A halászok szerint nem a kevés hal, hanem a sok szemét riasztja el a turistákat.
"Az a szemetélés, ami a természetes vizeken zajlik, - ami nem a halászok, hanem a horgászok bűne - meg kell oldani - mondta Csoma Gábor, a Halász Kft ügyvezetője.
Kiránduljunk hát kicsit a Tisza partján - két halőrrel. Feladatuk, hogy megbüntessék a rapsicsokat és óvják a tűztől, a kocsiktól, a sátorozóktól és a szeméttől a védett területeket. A látvány elszomorító, eldobált flakonok, üvegek és rengeteg szemét fogad minket is. Háromhavonta tisztítják meg az erdőt, ennél gyakrabban pénz hiányában nem tudják. A sok szemét miatt a Hortobágyi Nemzeti Park fontolgatja, hogy egyszerűen betiltja a horgászatot ezeken a területeken.
"Ha olyan retorziók kerülnek a törvénybe, hogy a halászok nem rablógazdálkodásra használják a Tiszát, a horgászok pedig tudják, hogy milyen szabályok vannak, különösebb bajunk nem lehet" – mondta Szalay Ferenc, Fideszes képviselő.
A politika tehát megkezdte a harcot a természetes vizek halaiért. Ez az, amiért a horgászok örülnek. A halászati törvény módosításának tervét készíti az ellenzék, ettől tartanak a halászok. A horgász-halász vitát végül az Országgyűlés zárhatja le.
Keszeg halból nagyon sok van, busából is. Úgyhogy ezzel kárt nem okoztam biztos... – mondta zárásul Kovács Géza, halász.
|