Szállodaigazgató a káosz közepette. Paul Rusesabagina szerepében Don Cheadle © Budapest Film

"Az a baj, hogy maga fekete. Még csak nem is nigger. Hanem afrikai." Talán ezek lehetnének a Hotel Ruanda (2004; r.: Terry George) című  film kulcsmondatai, már ha az eseményeket az európai felelősség kérdése felől nézzük.

A szöveg a film kétharmada körül hangzik el, akkor, amikor a hutu-tuszi konfliktus kegyetlen mészárlásai közepette már mintegy 1300-an zsúfolódtak össze Kigaliban, az exkluzív Hotel Des Mille Collines-ben. A szálloda vezetője, Paul Rusesabagina (a filmben Don Cheadle) menedékhellyé tette a luxushotelt, s közben minden reményét abba vetette, hogy egyszer csak megérkeznek a belga csapatok. Nos, a belga csapatok meg is érkeztek, ám az elcsigázott ENSZ-katonák és a megmentőkre váró tuszi és hutu menekültek döbbenetére, a később evakuált európaiak és amerikaiak kiválogatása után a ruandaiakat sorsukra hagyták.

A Rusesabaginának címzett inkriminált mondatot a sokat megélt, de ilyesmit még nem tapasztalt ENSZ-parancsnok szájából halljuk. A ruandai szállodaigazgatóban pedig egy világ dől össze. Káosz, korrupció és erőszak közepette működtetetett egy elsőrangú hotelt, lekenyerezve kormánytagokat, rendőrparancsnokokat, csempészeket, véresszájú hutu vezetőket, s most, mint egy új Oscar Schindler, akit csak lehetett, befogadott a luxushotelbe. Ám a Nyugat, amelynek előretolt bástyájaként tartotta magát a Mille Collines szálló, látványosan lemond róla és népéről.

Kézfogás az ördöggel

A filmben Nick Nolte alakítja az ENSZ-erők parancsnokát, aki a valóságban Roméo Dallaire, kanadai katonatiszt volt. A kanadai hadseregben a francia nyelv meghonosításáért küzdő, elkötelezetten humánus tisztet szinte a terepismeret teljes hiányában küldték a helyszínre. Hamarosan kiderült számára, felhatalmazás és megfelelő erőforrások híján tehetetlen a konfliktus kezelésében. Dallaire a kudarcos ruandai misszió történetét emlékiratokban dolgozta fel. A kanadai katonatiszt személyesen is megszenvedte a ruandai időszakot. Önmagát is okolta a történtekért, hazatérve idegösszeomlást kapott, amely öngyilkossági kísérlethez vezetett. A mélypontról az írás segítette ki, könyve Shake Hands with the Devil: The Failure of Humanity in Rwanda (Kézfogás az ördöggel: az emberség kudarca Ruandában) címmel jelent meg.

A Hotel Ruanda című film igaz történeten alapul. Ruandában 1994-ben mészárlás-sorozat kezdődött; a hutu rádió, az RTML uszító hangú szövegei után egyszer csak elhangzott az egyezményes jelszó: "Ki kell vágni a magas fákat!"; és elindult a szervezett genocídium. Az egykori belga gyarmatosítók helytartóinak bélyegzett tuszi kisebbség tagjait üldözték és koncolták fel a hutuk, nem mellékesen a kormányerők támogatásával. Április 6. és július 16. között mintegy 800 ezer áldozatot követelt az etnikai tisztogatás.

Az ENSZ tehetetlen volt, a belgák és franciák hátat fordítottak, a világot Szarajevó érdekelte - már amennyire -, s a kőkorszaki állapotokba visszasüllyedt országban minden megtörténhetett. A mészárlásokra válaszul a tuszi lázadók hasonló kegyetlenséggel álltak bosszút.

A Hotel Ruanda az első mainstream mozifilm, amely az események megmutatására törekszik. Nehéz róla véleményt alkotni, a történet agyonnyomja a fikciós film lehetőségeit. Az érzelmes zenék, az erőszak viszonylag szubtilis ábrázolása a nyugati közönség számára fogyasztható filmet eredményez, amely azért nem hagy kétséget az ábrázolt jelenetek hitelessége felől.

A világ közönyének eredménye?

Paul Rusesabagina mindössze egyetlen napra Budapestre látogatott a film sajtóbemutatója napján (szeptember 27.). Meghívója az Amnesty International (AI) magyarországi szervezete volt. Hevesi Flóra, az AI magyarországi elnöke a hvg.hu-nak elmondta, ezzel a meghívással arra is fel szeretnék hívni a figyelmet, hogy a ruandaihoz hasonló események máshol is megtörténhetnek. "A ruandai mészárlás az elmúlt évtizedek talán legsúlyosabb emberjogi botrányát jelentette. Megdöbbentő, hogy mindez tulajdonképpen a világ asszisztálása mellett ment végbe. Mi arra szeretnénk rámutatni, hogy ami sok helyen, például legutóbb Darfúrban megtörtént, az is részben a közöny eredménye". 

Paul Rusesabagina a budapesti Puskin moziban találkozott a sajtó képviselőivel a film díszbemutatója előtt. A filmet közvetlenül nem értékelte, csak annyit jegyzett meg, több helyütt enyhébben mutatja be a történteket, mint ahogy  azok a valóságban zajlottak.

Mint mondta, belement a “Hollywoodizált” verzióba, mert úgy látta, megőrizték a karakterét a filmben, ugyanaz maradhatott, aki volt. Mint mondta, Ruandában sikere van a filmnek, oktatási segédanyagként is használják. Ő maga 1996-ban hagyta el az országot és távozott Belgiumba. 2003-ban látogatott Ruandába először - épp a forgatás kapcsán - ahol nagy szeretettel fogadták. Mint megjegyzete, Belgiumban és Franciaországban is sikere volt a filmnek, de ebben közrejátszhatott, hogy a nyugati szerepvállalást csak mérsékelten kritizálja az alkotás.

A hvg.hu azt kérdezte Paul Rusesabaginától, hogyan értékeli a ruandai tömegmészárlásokat követő jogi felelősségrevonások folyamatát. Az 1200 embert megmentő egykori szállodavezető szerint a jogi folyamat a nemzetközi közösség kudarca. Az 1994-ben felállított nemzetközi törvényszék nem tudta elégséges számban bíróság elé citálni a tetteseket, vezetőket szinte nem, legfeljebb “kis halakat” vontak felelősségre. Mint Rusesabagina elmondta, százezren ülnek börtönben a népirtás következtében, ötezer ügyben  született  ítélet Ruandában és  összesen 25 ügyben hozott ítéletet a nemzetközi törvényszék.

Szintén a hvg.hu kérdezett a hutu rádió, az RTML szerepéről, amelyeket a vérengzésekkor játszott. Paul Rusesabagina felidézte, hogy a rádióállomás folyamatosan uszította, majd instruálta a gyilkosokat. Szerinte igen nagy a média felelőssége a történtekben. Az RTML azóta megszűnt, néhány rádióst egyébként a tömeg meglincselt, egy nőről, valamint egy belga DJ-ről Rusesabagina úgy tudja, jelenleg börtönben ülnek.

A Hotel Ruanda című film bemutatója előtt megszólalt Marc Trenteseau is, Belgium magyarországi nagykövete, aki az események idején Kenyában teljesített szolgálatot. Mint mondta, igaz az, hogy Belgium kivonta csapatait az országból a vérengzéseket megelőzően, de bíztak a békefolyamatban. Megemlítette, hogy belga orvosi segítség maradt Ruandában a genocídium idején is, illetve 170 ruandait - köztük egy árvaház lakóit kimenekítettek - az országból.